Medence vegyszerezése
Útmutató a medencevíz kezeléséhez lépésről lépésre
A medence feltöltésére lehetőleg csapvizet használjunk, mert így alapból könnyítünk a vízkezelésen, mivel a fertőtlenítő és pH érték könnyen a kívánt szintre állítható. Kútvízzel, esővízzel nem javasolt megtölteni a medencét, mert ezen vizeknek a tulajdonságai lényegesen eltérhetnek a tisztított hálózati víztől. Vegyszerezésük jelentősen nehezebb és kevésbé költséghatékony, mivel minőségük területenként eltérő és emiatt az alap vízkezeléshez képest más lépések is indokoltak lehetnek.
Vízforgatás és szűrés, valamint a vegyszer értékek A medencevíz tisztántartásában kulcsfontosságú kötelezettség a szennyeződések eltávolítása és a megfelelő vízforgatás, aminek közreműködésével a vegyszereket elkeverjük a vízben. A vízforgató berendezés egy szivattyúból és szűrőtartályból épül fel. Szűrőtöltetnek alkalmazhatunk homokot, üvegtöltetet, a kisebb medencékhez pedig papírbetétet.
0. Fokozottan ügyeljünk rá, hogy a medence vize tiszta legyen:
- Szennyeződések eltávolítása:
- A víz felszínén úszó nagyobb szennyeződéseket kihalásszuk leszedőhálóval, vagy lefölözzük szkimmerrel.
- A vízben úszó koszolódást a vízforgatóval szűrjük ki.
- Az aljzaton megült szennyeződéseket manuális, vagy robotporszívóval távolítjuk el.
- optimális pH érték beállítás
- Fertőtlenítés (klóros, vagy aktív oxigénes fertőtlenítés)
- Algamentesítés
- Pelyhesítő adagolás
- Karbantartás
1. A medencevíz kémiai egyensúlya:
A medence vize abban az esetben lesz kristálytiszta, amennyiben a víz kémiai összetevői harmóniában vannak egymással.
➡️ pH-érték
Első teendő a víz kémhatásának optimalizálása. Ezt ellenőrizni a pH szint mérésével tudjuk. 0-14 fokozatú skálán mérhetjük, amin a 7-es a semleges érték. pH 7 érték alatt a víz savas, míg e felett lúgos kémhatású. A medencékhez enyhén lúgosabb pH-érték ajánlott, mert 7,5 körüli tartományban van az emberi szem pH-értéke és csípi a fürdőzők szemét a 7,2 alatti pH-érték. Ezen kívül korrozív hatású is, emiatt nem ajánlott ez alá csökkenteni. A pH érték 7,8 fölött szintén nem javasolt, mivel ez is irritálhatja a szemünket és a fertőtlenítő szerek hatékonysága is jelentősen gyengül.
7,2-7,6 közötti pH érték legideálisabb a medence vizének, amit pH szabályozó medence vegyszerekkel állíthatunk be.
Gyakran találkoznak a medence tulajdonosok azzal a problémával, hogy az ideálisnak gondolt fertőtlenítőszer mennyiséget adagolják a vízhez, az mégis zavaros és algás. A legtöbb esetben kiderül, hogy a magas pH érték volt a probléma okozója.
➡️Összlúgosság
Ezen a víz pH egyensúlyának ingadozásával szembeni ellenálló képességét értjük. Ezt az értéket vízelemző teszterrel állapíthatjuk meg. A medence vizének ideális összlúgosság értéke 80-120 mg/liter között van. Amennyiben ez az érték jóval az ideális fölé emelkedik, egy ördögi kör alakulhat ki, mert minél nagyobb a különbség, annál több fertőtlenítőszert és pH csökkentőt szükséges használni, amely ezáltal még jobban irritálja bőrünket és szemünket..
➡️ Vízkeménység
A vízkeménységet a vízben oldott állapotban levő kálcium és magnéziumsó mennyisége határozza meg. Amennyiben ezekből a sókból a víz túl sokat tartalmaz, vízkő rakódik le a csővezetékekben, a medence falán és a homokszűrőtartályban. Megfelelő vegyszerezéssel meggátolhatjuk a vízkő kialakulását, ami komoly károkat okozhat a gépészeti berendezésekben.
2. A víz fertőtlenítése:
Fertőtlenítőszerek azok az uszodavegyszerek, amelyek megölik, a medencevízben életre kelő mikroorganizmusokat ( baktérium, alga, gomba, vírus ). Ezek élőlények egyes fajtái, vízben terjedő fertőzést, betegséget okozhatnak és a medence vize zavarossá változhat mikor elburjánzanak. A víz fertőtlenítéséhez általában klór vegyület alkalmazunk.
Szabad aktív klórtartalom ( free chlorine, FC ) A medencevíznek elegendő klórt kell tartalmaznia, hogy el tudja pusztítani az elszaporodó élőlényeket, mikroorganizmusokat, de a fürdőzők egészségét még nem veszélyeztetheti. Az ajánlott aktív klór 0,6-1,0 mg / liter. A klórra érzékeny embereknek - esetleg kisgyerekeknek - , klórmentes, oxigénes fertőtlenítés javasolt, de alternatíva lehet sóbontó, ózonos, illetve UV sugaras - csírátlanító - berendezés beépítése is.
3. Algamentesítés:
Az algák kifejlődésének megakadályozásához, az emberi szervezet egészsége szempontjából szinte jelentéktelen szerek - nem klór alapú - használhatók. Amennyiben az aktív klór és az algagátló medence vegyszer szintje jelentősen csökken a medencevízben, akár 12 óra elég lehet arra, hogy a bealgásodjon. A folyamat még időben megszüntethető klór sokkolással, mikor is az ajánlott klór szintet a 2-3 szorosára emeljük. A biztonság kedvéért Ilyen klórsokkolást kéthetente, tartósan felmelegedett víz esetében (26 °C felett) hetente célszerű elvégezni .
4. Pelyhesítés:
A homokszűrő, a vízben lévő nagyon apró szennyeződéseket nem mindig képes megszűrni. Ezektől az mikroszkópikus méretű szemcséktől a medencevíz opálossá, zavarossá válik, amit csak pelyhesítő anyagok hozzáadásával lehet megszüntetni. A pelyhesítőszer ezeket a parányi részecskéket nagyobb méretű pelyhekké tömöríti, így a pici részecskék mérete az eredetinek a többszörösére növekszik és vízforgató rendszer már képes lesz kiszűrni azokat.
➡️ Kombinált vegyszerek
Megkönnyítve a víz tisztántartását, olyan több összetevőből álló uszodavegyszereket fejlesztettek ki, amik a fertőtlenítőszereken kívül más, nagyon fontos vízkezelő anyagokat ( algagátló, pelyhesítőszer, stabilizáló és vízkőoldó, gomba és vírusölő ) is tartalmaznak.
Egyéb információk: - Medence fóliázás -Medence építés - Medence fedés - Medence redőny - Medence roló - Medence felújítás - Medence hőszivattyú